Németország a modern terepi konyha egyfajta hazájának tekinthető, hiszen 1892-ben ebben az országban volt. Karl Rudolf Wissler először épített ilyen eszközt. Nagyon gyorsan szolgálatba állt a birodalmi Németország hadseregében, és a katonák „Gulaschkanone“, azaz gulyáságyúnak nevezték. A német terepkonyhák már az I. világháború alatt megváltoztak, elsősorban a szállított élelmiszerek mennyiségének növekedése miatt. A következő világháborúba a német hadsereg többféle szántóföldi konyhával lépett be, amelyeket nagy és kis terepi konyhákra osztottak (németül: Grosse Feldküche és Kleine Feldküche). Az első kategóriába elsősorban a Hf.11 és Hf.13 terepi tűzhelyek tartoztak, amelyek az I. világháborús időkre emlékeztek. Mindkét modell nagyon hasonlított egymásra, és lényegük csak a részletekben különbözött. Az ételek elkészítésére szolgáló fő üst 200 literes, az italokhoz (leggyakrabban kávéhoz) szánt üst pedig 90 literes volt. Másrészt a Hf.12 és Hf.14 modellek beépíthetők a kis konyhákba. Esetükben a fő kazán 125 literes, az italokhoz szánt kazán pedig 60 literes volt. Hozzá kell tenni, hogy a német terepkonyhák legtöbbször lóvontatásúak voltak, és inkább kivételként, mintsem szabályként szállították gépjárművekkel.