Schäffer Erzsébet

„…Olvastam önfeledten, mint a diákkori, boldog vakációkon.

„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk…“ Igazi öröm tapasztalni, hogy Simone Weil megfontolásra méltó gondolata megnyugvást áhító világunkban ezrek kapaszkodója és segítője lett.

Hangoskönyv témakörben ajánljuk a(z) Kossuth/Mojzer Kiadó által kiadott, Schäffer Erzsébet Hajnali játékok – Hangoskönyv című kötetét.

Felnőttirodalom témakörben ajánljuk a(z) Central Könyvek által kiadott, Schäffer Erzsébet A temesvári lány című kötetét.

"Nem tudtam betelni a hajóval, a vízzel, a szemüveges fiú gondoskodásával. Akkor voltam először vitorláson, s először férfi közelében. Megcsapott valami a titokból, ami egy nőt és egy férfit összefűz, ami megremegteti a levegőt körülöttük, legyenek bárhol.

A megrázó őszinteségű, személyes hangú, leginkább egyfajta sajátos naplóra emlékeztető könyv – anya és lánya „párbeszéde“ az élet utolsó szakaszába érve – nem mindennapi kapaszkodót nyújt felderítetlen emberi kapcsolataink kibogozásához, megfejtéséhez.

"Szívesen idézem a mongol öregasszonyt, aki az unokájának próbálta elmesélni, mekkora csoda, hogy a világra jövünk. Ezt mondta. >>Fogj az ujjaid közé egy tűt és tartsd a hegyével fölfelé. A másik kezedbe fogj egy zsák rizst és öntsd, csak öntsd a tűre.

A szerző legújabb, vallomásos kötetében megint kitár egy kaput, gyerekkora kertkapuját. Innen indul a felnőttkor dzsungelébe. Szerelemvágyó kalandjai és meséi saját és gyűjtött történeteinek fűzére. Bennük messzire vezetnek az utak, hogy aztán visszaérkezzenek az álombeli kertbe.

Hajnalban, amikor hazaindultam, egy embert láttam lefelé menni a hegyről. Lassan világosodott. Bementem egy autómosóba. A kocsi merő sár volt. Fiatal fiú kezelte a gépet. Lehúztam az ablakot.

• Egy kislány született az éjjel…

Rám nézett.

• Hogy hívják.
• Minka.

Szemérmetlenül privát gondolatok, amelyekre talán rímel egy-egy találkozás. Bizonytalan vagyok. A kéziratot odaadtam egy barátnőmnek, aki szigorú, s akinek adok a véleményére. Egy sajtcédulán ezt írta: "Köszönöm a paksamétát. Tegnap este és ma hajnalban is ezt olvastam.

"Ahogy a nap rásütött, ezüstös fényben fürdött a hómező. Messziről, távcsővel egy sarki rókát pillantottunk meg. Vadászott. Óvatosan lépdelt, egyszer csak megállt. Fejét lehajtotta, majd egyik, aztán másik oldalára billentette. A hó fölött hallgatózott. Megfeszült a teste.

Schaffer Erzsébet a Nők Lapja kivételes hangú szerzője. Írásai – most, ebben a kötetben is – különös ötvözetei novellának, balladának, riportnak, vallomásnak, levélnek, naplónak.

Schäffer Erzsébet ismét egy vallomásos kötettel lepi meg olvasóit. Kitár egy kaput, mely mögött egy drámai élethelyzetben lévő férfi és nő kapcsolatának olyan intim tartományaiba vezet, amelyekről nem szoktunk beszélni. Legalábbis így nem.

Vannak vidékek legbelül… Ezekről a legbelső vidékekről mesél ez a könyv. Hajnali tépelődéseimről, ki nem mondott szavaimról, emlékfoszlányokról és arról a szabadságról, amit az évek múlása hozott, s amivel hol tudok élni, hol nem. Szerelmek és félelmek. Megkönnyebbülés.

"A léghajó ott volt kikötve nyolc emelet magasságban az erkélyen. Amikor betornáztam magam a kosarába, Gross úr még árnyékba húzta a papagájok kalitkáját, aztán beszállt, és eloldotta a kötelet. Pillanatok alatt a tetők fölött voltunk.

"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. . . " Igazi öröm tapasztalni, hogy Simone Weil megfontolásra méltó gondolata megnyugvást áhító világunkban ezrek kapaszkodója és segítője lett.

Nagy szájjal szoktam mesélni: az én temesvári ómamámnak négy férje volt. Egy hölgyfodrász és három főpincér. Hát ez remek. Nem is kell tovább mondanom. . .
De most elcsöndesedtem. Elővettem a régi fényképeket, és fölidéztem, milyen lehetett Karola, az ómamám.

Jó itt látni az arcodat, ómama. A fiatalasszonyarcodat. Messze nézel, olyan messze, ahová már csak te látsz el.
Te voltál most a kapaszkodóm. Te, aki álltad a sarat. Akinek soha nem hunyt ki a huncut fény a szeméből.

Jó néhány mesét rejtettem a párarajzok mögé. Mert most egy könyv erejéig csak visszatértem az útközben megesett történeteimhez. Mondjam, hogy ez a „műfaj“ a kedvencem. Hol mosolyos, hol könnyes ismerkedős játék.

Jó néhány mesét rejtettem a párarajzok mögé. Mert most egy könyv erejéig csak visszatértem az útközben megesett történeteimhez. Mondjam, hogy ez a „műfaj“ a kedvencem. Hol mosolyos, hol könnyes ismerkedős játék.

"Nosztalgiázom. Tizenöt éve jelent meg először ez a könyv. A Könyvhéten a dedikáló asztal tele volt lángoló pipacsokkal. Mezőről, búzatáblák széléről, vasúti töltésről hozták az ismeretlen emberek a skarlátpirosan izzó, búzavirággal tűzdelt, lepkeszirmú csokrokat. Minden nap frisset.