Az F4U Corsair forradalmi tervezését 1938-ban hozták létre, válaszul az Egyesült Államok haditengerészetének arra a kérésére, hogy tervezzenek egy nagy sebességű vadászrepülőgépet, amely repülőgép-hordozókon állomásozik.
Chance Vought vállalta a kihívást azzal a céllal, hogy a rendelkezésre álló motorok közül a legerősebbet (azaz a Pratt-Whitney Double Wasp motort) a lehető legkisebb repülőgépvázba illessze. A kulcs az volt, hogy az ormótlan futóművet a fordított, görbe szárnyakba helyezték, amelyek a repülőgép fémjelévé váltak.
A prototípus repülése 1940. május 29-én történt, az amerikai haditengerészet pedig 1942. július 31-én kapta meg első soros Corsairjét. Az amerikai haditengerészet által repülőgép-hordozókon végzett tesztek azonban feltártak néhány tervezési hibát, ami azt jelentette, hogy a repülőgép első sorozatgyártása a tengerészgyalogság századaihoz került, és szárazföldi bázisokról üzemelt.
Az első egység, amelyet az F-4 kapott, a VMF-124 volt Gudalcanalnál. Gyorsan kiderült, hogy az új gép határozottan felülmúlja az összes ellenséges gépet és több tekintetben az F-6 Hellcatet is.
Ugyanakkor nagyon nehéz volt irányítani, és nagy odafigyelést igényelt a leszálláskor. Érdekes módon a Corsair küldetéseknek csak 20%-a szállt fel a repülőgép-hordozók fedélzetéről, és szinte az egész háború alatt elsősorban a tengerészgyalogság gépei maradtak. A második világháború után az F-4 Corsair a sorban maradt, és részt vett a koreai háborúban (1950–1953).

Műszaki adatok (F4U-4 verzió): 

• maximális sebesség: 731 km/h
• emelkedési sebesség: 19,7 m/s
• maximális mennyezet 12649 m
• maximális hatótáv: 1115 km
• fegyverzet: fix – 6 db M2-es géppuska, 12-es, 7 mm-es kaliber és 4 db 20 mm-es Browning ágyú
• heveder – 1800 kg bombáig.

Egyéb tulajdonságok