A V2 (németül Vergeltungswaffe-2 – 2. számú megtorló fegyver) német ballisztikus rakéta volt a második világháborúból. A V2 egyfokozatú folyékony üzemanyagú rakéta volt, 320–380 kilométeres hatótávolsággal, és akár 975 kilogramm tömegű robbanófejet is képes szállítani.
Az 1930-as évek közepén Németországban dolgozták ki a rakétahajtóművel hajtott függőleges indítórakéta első terveit és elméleti feltételezéseit. A német fegyveres erők viszonylag hamar érdeklődtek az ötlet iránt, és jelentős összegeket kezdtek kutatásra költeni.
1937-től a munka a Peenemunde szomszédságában található Usedom szigetére összpontosult, egy speciálisan létrehozott és a semmiből megépített kutatóközpontban, amelyet Werner von Braun irányított.
Az első sikeres V2-es kilövésekre 1942-ben került sor, a rakéta-összeszerelő sor építése pedig 1943-ban kezdődött, de az új fegyverrel kapcsolatos munkát nagyon hatásosan késleltette a RAF 1943 augusztusában végrehajtott rajtaütése a peenemundei kutatóközpontokban.
A briteket a Home Army hírszerző szolgálata által megszerzett információk vezérelték. Ennek ellenére az első V2-esek 1944 elején léptek be a sorba, de első harci bevetésükre csak 1944 szeptemberében került sor.
Fő céljuk a brit városok, különösen London megtámadása volt. Becslések szerint 1944 szeptembere és 1945 márciusa között körülbelül 5500 rakétát lőttek ki, amelyeknek körülbelül 70%-a találta el a célt. A V2 kétségtelenül forradalmi fegyver volt, amely a hidegháború idején jelentős és egyértelmű hatással volt a ballisztikus rakéták fejlesztésére, de számos hátránya is volt: valójában lehetetlen volt repülés közben irányítani egy V2-es rakétát, a pontossága tragikusan gyenge volt. (a kitűzött céltól több kilométert is eltalálhat!), a rakéta pontos hatótávolságát is nehéz volt meghatározni. Befolyása a második világháború lefolyására marginális volt.

Egyéb tulajdonságok