A Challenger 1 egy brit fő harckocsi volt a hidegháború időszakából. Ennek a járműnek az első prototípusai az 1970-es évek közepén készültek, a sorozatgyártást 1982–1990-ben végezték. Ennek során több mint 400 ilyen típusú jármű készült. Az autót egyetlen 1200 lóerős Rolls-Royce CV-12 dízelmotor hajtotta. Fegyverzete egyetlen 120 mm-es L11A5-ös puskás ágyúból és két 7,62 mm-es géppuskából állt. A Challenger 1-et a brit hadsereg új fő harckocsijaként fejlesztették ki a Chieftain vonal helyére. Tervezése azonban az Irán számára gyártandó, de a Chieftain harckocsira épülő Shir-2 számos elemén alapult. Az új tank, amely a brit hadseregtől Challenger 1 elnevezést kapott, elődjéhez képest sokkal jobb Chobham páncélzattal rendelkezett, ami nagyon jól megvédte például a HEAT lövedékek ellen. Kapott egy új, nagyobb teljesítményű motort, valamint egyéb elektronikus berendezéseket is. Az autó azonban nem volt mentes a problémáktól – mindenekelőtt az olyan tankokhoz képest, mint a Leopard 2 vagy az M1 Abrams, nagyon gyenge teljesítményt és manőverezőképességet mutatott. Fő fegyverzete is gyengébb volt, mint a 120 mm-es sima csövű lövegek. Mindezeket a hiányosságokat szem előtt tartva a járműgyártó – a Vickers Defense Systems – úgy döntött, hogy továbbfejleszti és megalkotja a Challenger 2 harckocsit, de érdemes hozzátenni, hogy a hiányosságok ellenére a Challenger 1 harckocsik nagyon jól teljesítettek az első Öböl-háborúban. (1990–1991). Az ilyen típusú járművek 2001-ig a brit hadsereg sorában maradtak.