A BT-7 egy szovjet könnyű harckocsi a két világháború közötti időszakból és a második világháború kezdeti szakaszából. Ennek a járműnek az első prototípusait az 1930-as évek elején gyártották, és a sorozatgyártás 1935-től 1940-ig tartott. Ennek során valószínűleg körülbelül 5300–5500 ilyen típusú jármű készült. Az alapváltozatban (BT-7) a hajtást egyetlen M-17T motor biztosította, 450 LE teljesítménnyel. Az alapfegyverzet egy 1932-es modell 45 mm-es lövegből és 1 db 7,62 mm-es DT géppuskából állt.
A BT-7 a nagy sebességű (nagy sebességű) harckocsik családjába tartozott, amelyeket a Szovjetunióban fejlesztettek ki Walter Christie importált alvázán és felfüggesztésén. Lehetővé tette, hogy ezek a tankok sínen és kerekeken egyaránt mozogjanak. Természetesen közúton haladva a BT családi autók maximális sebessége nagyon magas volt – messze meghaladta a lánctalpas autók képességeit.
A BT-5 autó evolúciós fejlesztéseként hozták létre. Azonban nagyobb volt a hajóteste, mint elődjének. 1937-től új tornyot szereltek rá, a felfüggesztést is megerősítették és a hajtásláncot is továbbfejlesztették.
1939 végén megkezdték a gyártást a BT-7M modell, amelyet az erősebb W-2 motor és egy teljesen új torony hajt. A BT-7 harckocsikat az 1939. szeptemberi Lengyelország elleni agresszió során, valamint a német-szovjet háború kezdeti szakaszában, 1941-ben használták harcban.